Rendkívüli változás az óvodai beiratkozásban!

Tisztelt Szülők!

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztere 7/2020. (III.25.) EMMI határozata alapján a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozás szabálya az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában a következőképpen módosul.

 

Az óvodai beiratkozás új időpontja: 2020. április 2-től 2020. április 20-ig tart.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából megküldött 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25.) EMMI határozat a következőket tartalmazza:

Közlemény rendkívüli szünet elrendeléséről a Miskolci Egyházmegye óvodáiban

Tisztelt Szülők!

A koronavírus járvány elleni védekezést szolgáló átmeneti intézkedéseinek körében, az óvodák esetében, a kormány a korábbiakban a polgármestereket jelölte ki arra, hogy ezekben az intézményekben rendkívüli szünetet rendeljenek el az egyes településeken.

A polgármestereknek ez a hatásköre március 30-án megszűnik.

 

A 2020. március 26-án bejelentett intézkedések körében – további központi intézkedésig - a fenntartóknak kell a rendkívüli szünet fenntartásáról rendelkezni.

 

Ennek alapján a Miskolci Egyházmegye fenntartásában működő óvodákban a fenntartó 2020. március 26-án a rendkívüli szünet további fenntartásáról rendelkezett.

 

Vigyázzanak magukra és szeretteikre!

 

Tisztelettel: Kovács Erika óvodavezető

Koronavírussal kapcsolatos rendelkezések

Tisztelt Szülő/ Gondviselő!

A 2020.03.14-én megjelent a koronavírus járvány elleni védekezést szolgáló kormányrendeletekre és határozatokra tekintettel, a Miskolci Egyházmegye Oktatási Bizottsága a következőkről döntött:

A Miskolci Egyházmegye a fenntartásában működő Angyalkert Görögkatolikus Óvoda (3700 Kazincbarcika, Kikelet köz 2; OM: 201562) tekintetében, az elhelyezkedése szerinti települési önkormányzat - Kazincbarcika - polgármesterének erről rendelkező határozatában foglaltak szerint jár el.

> Az intézmény rendkívüli ügyeleti rendben működik:

  • Az óvodában csak egészséges gyerekeket fogadunk
  • A napközben észlelt betegség esetén azonnal értesítjük a szülőket és kérjük a gyermek otthon történő ápolását.
  • Betegségből visszatért gyereket csak orvosi igazolással fogadjuk vissza az óvodába.
  • Azokat a gyerekeket, akiknek valamelyik szülője otthon tartózkodik, nem fogadjuk.
  • Nem fogadjuk azokat a gyerekeket sem, akiknek közeli hozzátartozója két héten belül külffldről jött haza.
  • A gyerekeket a szülők csak a bejáratig kísérhetik, onnan az óvoda pedagógusok kísérik a csoportszobába, délután távozáskor ugyan így adjuk át a gyermeket szüleinek.
  • Az épületben a megszokottnál kisebb létszámú csoportokban (5 fő/csoport) foglalkoznak az óvodapedagógusok a gyerekekkel.
  • A csoportszobákban és a közös helyiségekben óránkénti fenőtlenítés kötelező.
  • A halmozottan hátrányos gyerekek kötelező étkeztetése a szünidei gyakorlatnak megfelelően fog történni, erről a helyi önkormányzat gondoskodik.

> A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatójának ajánlásait is szem előtt tartva, nyomatékosan kérjük a szülőket, hogy ne vigyék a gyermekeiket óvodába.

> A rendkívüli indokolt eset fennállásáról a szülőnek büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot kell tennie. (A nyilatkozat elérhető az intézményi honlapon.)

> Rendkívül indokolt esetben az ügyeletet öt germekenként alakítjuk ki, a felügyeletről gondoskodunk.

Kelt: Kazincbarcika, 2020. március 15.

Nyári takarítási, karbantartási felújítási munkálatok

Tisztelt Szülők! 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a fenntartó 169/1/2020 határozata alapján az óvoda nyári takarítási, karbantartási, felújítási munkálatok miatt

2020. július 27-től 2020. augusztus 21-ig zárva tart.

Kérem, ebben az időszakban legyenek szívesek gyermekeik elhelyezéséről, felügyeletéről gondoskodni.

 

Első óvodai nap: 2020. augusztus 24. (hétfő)