Intézkedési terv a 2020/2021 tanében a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről

Tisztelt Szülő/ Gondviselő!

 

A 2020.09.30-án intézményünk kézhez vette professzor Dr. Kásler Miklós Miniszter úr levelét, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi protokollját egységes szerkesztésben, kiegészítve jutatta el intézményünk számára.

Jelen útmutatás a járványügyi védekezést szolgáló intézkedéseknek a gyűjteménye, mely jelenleg visszavonásig érvényes.

Ezen ajánlást figyelembe véve az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában (3700 Kazincbarcika, Kikelet köz 2; OM:201562) 2020. október 1. napjától az alábbi intézkedések lépnek életbe, kiegészítve a 2020. szeptember 1-én közzétett protokollt:

  • A Belépés rendje:

A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet értelmében a köznevelés intézmény területére csakis, kizárólag az alábbi személyek léphetnek be:

  • az ott foglalkoztatott személyek,
  • az ott szükséges karbantartási, illetve javítási munkát végző személyek,
  • a jogszabályon alapuló kötelezettség teljesítése céljából érkező
  • gyermekek (óvodások)
  • Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai fejlesztő pedagógus, logopédus szakemberek
  • egészségügyi szűrést végző szakemberek (óvodaorvos, védőnő)
  • a gyermeket kísérő nagykorú személy (1 fő)

Mindezeken kívül más személy nem léphet be az óvoda épületébe!

 

A gyermeket vagy tanulót kísérő egy fő nagykorú személy csak maszkban léphet be az intézménybe, a testhőmérséklet-mérési pontig.

Az intézmény bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt biztosítunk, annak használata az intézménybe érkezéskor kötelező!

Minden belépő fertőtlenítse a kezét!

 

A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet értelmében a köznevelési intézményekben 2020. október 1-jétől kötelező testhőmérsékletének mérése érkezéskor:

  • a foglalkoztatottaknak
  • a gyermekeknek (óvodásoknak)

A döntés értelmében foglalkoztatott, illetve a gyermek csak akkor mehet be az intézménybe, ha az érkezéskor mért testhőmérséklete nem haladja meg az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket (37,8 °C). Kiskorú gyermek esetén, ha testhőmérséklete az ismételt mérés alapján is eléri vagy meghaladja ezt a mértéket, a többi gyermektől el kell különíteni és erről a szülőt vagy a törvényes képviselőt haladéktalanul tájékoztatni kell.

A mérési pontokat óvodánk esetében a javaslatot figyelembe véve 2 óvodai csoportnál (Nap és Hold) az öltözőkben alakítjuk ki, 2 óvodai csoportnál pedig a fogadására alkalmas előtérbe (Csillag és Szivárvány).

Szükség esetén az érkezés időpontja is szakaszolható a zsúfoltság elkerülése érdekében.

A testhőmérséklet-mérést pedagógusok, a nevelő-oktató munkát segítő munkatárs, illetve technikai dolgozók is egyaránt végezhetik.

 

Tájékoztatjuk a Szülőket, hogy - figyelembe véve a Miniszteri ajánlást - az első félévben esedékes, nagy létszámú gyermek vagy pedagógus egyidejű jelenlétével járó (pl.: pályázati programokat, ünnepségeket, kulturális programokat) rendezvényünket későbbre halasztjuk, vagy zártkörűvé tesszük.

A programjaink megszervezésénél belső körben is tekintettel leszünk az alábbiakra:

  • az Operatív Törzs által meghatározott létszámkorlát szigorú betartására,
  • az alapvető egészségvédelmi intézkedések, szabályok betartására (távolságtartás, maszkviselés, kézfertőtlenítés, szellőztetés),
  • zárttéri helyett szabadtéri rendezvény szervezésére
  • a rendezvény kisebb létszámú rendezvényekre bontása és a résztvevők körének korlátozására.

  

A gyermekek egészségvédelmének érdekében tisztelettel kérek mindenkit, legyen szíves jelen protokoll irányelveit önmagára nézve kötelező érvényűnek tekinteni!

 

Kelt: Kazincbarcika, 2020. szeptember 30.

Tisztelettel: Kovács Erika

                                                                                                                                                óvodavezető